top of page

RÓLUNK

kik vagyunk?

építészirodánk 2007-ben (R-124 Műhely néven) kezdte meg működését, 2011-ben családi vállalkozássá alakult, az egyik alapító, Radnóczi László vezetésével. Irodánk jelenleg Győrben működik, legtöbb megbízásunk a Dunántúlhoz, illetve Budapesthez és környékéhez kötődik. 

​

nevünk, filozófiánk

Nevünk angolul van, ami főként külföldi partnereinknek könnyebbség, de gyufalángot jelent és magyar találmányra utal. Egy ötletre (Győrből), ami megoldva egy egyszerű problémát kicsit jobbá tette a világot.

Célunk, hogy saját területünk, az építészet terén apránként hasonló eredményeket érjünk el: szakmai tudásunkkal, tapasztalatunkkal adott helyen, adott használathoz tervezett, mégis minél sokoldalúbb, modern, élhető, otthonos tereket, környezetet hozunk létre ügyfeleink, középületek esetén mindannyiunk számára.  

​

amit nyújtani tudunk

az építés az egyik legősibb, mégis mára az egyik legbonyolultabb tevékenység. ebben tudunk segíteni ötleteinkkel, tapasztalatunkkal. Fő szolgáltatásunk az építészeti tervdokumentáció készítés, a tanulmánytervektől a pályázatok beadásához, hatósági engedélyezéshez vagy kivitelezéshez szükséges formáig. A tervezés mellett komplex szolgáltatásainkkal segítünk ügyfeleinknek eligazodni az első ötletektől a kulcsátadásig tartó folyamatban. 

​

működésünk

megbízóink közt családok, magán-beruházók, önkormányzatok, szerzetesrendek egyaránt előfordulnak. Nagyobb munkákat más tervezőkel együttműködve is végzünk. Mivel céljaink közt nem szerepel létszámunk folyamatos növelése, feladataink léptékétől függően építészirodánk mérete 2-10 fő között változott az évek során (társtervezőinket nem számítva).  A gödi piarista iskola példája mutatja leginkább, hogy ennek ellenére nem riadunk vissza nagyobb léptékű, többéves tervezési folyamatoktól sem. A megfelelő tervező-csapat felállítása, a szükséges infrastruktúra felélesztése néhány hetes előkészítő munka kérdése, amiben szintén van gyakorlatunk. 

​

áraink

Igyekszünk olyan tervcsomagokat is nyújtani, melyek egyszerű, közismert megoldásokat tartalmaznak, kevésbé részletesek, megbízható kivitelezővel mégis megfelelő eredményre vezethetnek. Az építkezésre szánt időt és pénzt ugyanakkor nem a tervezésen, hanem a épp a gondos tervezéssel lehet leghatékonyabban csökkenteni.

Minden esetben érdemes időt szánni az egyedi, helyszínre és személyre szabott megoldásokra, legyen szó családi házról vagy középületről, kerti tárolóról vagy város-léptékű nagyberuházásról. Javasoljuk a részletes kiviteli tervek megrendelését azokban az esetekben is, amikor a jogszabályok nem írják elő.

Tervezési feladatainkra megkeresés esetén minden esetben (típusterveink adaptációinál is) egyedi ajánlatot adunk. 

MUNKATÁRSAK

dr 052-2_edited_edited.jpg

Radnóczi László

alapító partner

okl. építészmérnök

775045_159423567600092_303446479_o_edited_edited.jpg

Radnócziné Tőke Márta

alapító partner

okl. építészmérnök

32580_103157566397229_7041526_n.jpg

Bacsa László

okl. építészmérnök

KERESSEN
MINKET!

Matchlight Bt.

1024 Budapest, Keleti Károly u. 15/a /

9021 Győr, Dr. Kovács Pál u. 6.

Tel.: +36 30 504 6182

info@matchlight.hu

  • White Facebook Icon

© 2024 by Matchlight

bottom of page